Szerdán, vagyis másnap indultunk el Velké Bitesből Kutná Hora felé. A táv 123 km hosszúra volt tervezve, és ennyi is lett, amivel nem számoltunk, az az volt, hogy ebből a 123-ból 110 hegyes völgyes menet volt.
Velké Bitesből egy dombbal indítottunk, ami bemelegítésnek durvára sikeredett, de utána szépen haladtunk a nap további részében. A táj mellettünk gyönyörű volt és változatos, ahogy süvítettünk, főleg emelkedőn felfelé...
Keresztülhaladtunk Ždar nad Sazavoun, majd még egy nagyobb domb következett Havlickuv Brod előtt, ahol is megkergetett minket egy méhecske... hogy az ember mire nem képes hegynek felfelé, ha üldözi egy ilyen fenevad?!
Havlickuv Brodban kapott el minket az iszonyatos jégeső még Marci apukájával, amikor elugrottuk megnézni az utat autóval. A tandemen is megörültünk, amint megláttuk a város üdvözlő tábláját, ám ez a boldogság hamar elmúlt, amikor is kristálytisztává vált előttünk, hogy itt bizony elég nagy a forgalom, elég keskenyek az utak, és nem nagyon tolerálják a gyalogosok, ha felhajtasz a járdára biciklivel, de hát muszáj volt....
A város végén megálltunk egy abcnél, hogy vegyünk vizet. Majd folytatódtak a dombok, hegyek és völgyek. Mielőtt teljesen elfogytak volna, még azért kerestünk egy nagy kalandot magunknak, pontosabban az talált meg minket. Az egyik kisebb faluban (vagy városban) leszakadt az első csomagtartónk. Előtte is mozgott oldalra, néha súrolta a kereket, de nem gondoltuk volna, hogy le akar majd fordulni. Mielőtt megtörtént volna, emlékszem, hogy odanéztem, de már nem tudtam mit tenni, a csomagtartó elindult előre... jött egy hopp, majd még egy, ahogy a két kerékkel átgázoltunk a cuccokon. Vicces volt, és egyben igen nagy szerencsénk is volt, mivel nem lett bajunk, még el se estünk. Röhögtünk. Aztán a Marci nadrágszíjával felerősítettük rá a csomagot, és mentünk tovább. Persze, innentől kezdve Marci kevésbé bírt tekerni, max félgőzzel.
Ismét útépítésbe ütköztünk, ahol végig tolnunk kellett a bicót, de már csak 1-2 km volt hátra. Közel voltunk, majd el is értük Kutná Horát. Röviddel a GPS bekapcsolása után, az be is szart, így céltalanul mászkálni kényszerültünk a dombon fekvő (mellesleg csodaszép) városban. Tök fáradtak voltunk, és majd éhen döglöttünk, ahogy kerestük a kempinget, ahol megszállhatunk.
Marci cipelte a bicikli mellett a rákötözött súlyos táskát, én meg toltam a maradék jó pár kilós vadállatot. Kb. 1 óra mászkálás után megtaláltuk a helyet, ami Barbarossa névre hallgatott. Sokáig nem maradtunk, csak lecuccoltunk, és ahogy voltunk cangás ruhában vágtunk neki kaját keresni.
Először egy pizzériába vezetett a hasunk, majd mivel fejenként egy pizza semminek bizonyult, továbbálltunk egy étterembe. A lehető legpuccosabb éttermet találtuk meg, szerencsére. Ahol igencsak sokat kellett várnunk a kajára. Így ott büdösen, koszosan kezdett kicsit kényessé válni a helyzet. Viszkettem a nyamvadt kis bogaraktól, amiket Csehország rejt a tájain. Elkezdtem hát levakarni magamról őket a villával, de erre nem szóltak semmit. Próbáltam feltűnés mentesen csinálni, talán sikerült. Megkajáltunk, fogalmam sincs, hogy mit, aztán 10% borravalót is hozzácsapva a számla végösszegéhez, távoztunk. A borravalónak nagyon örült szemmel láthatóan a csaj, aki felszolgált.
A városról még annyit, hogy nagyon festői volt, tele girbegurba utcákkal, könnyű volt eltévedni, mégis szívesen visszamennék egyszer majd.
Visszamentünk a kempingbe, ahol egy darab tusolós zsetont vettünk, amin a tulaj (elég ittas állapotban lévő ürge) jót röhögött. De miért csak egyet vettünk??! Na ez örök rejtély marad, azt hiszem.
Marcinak összegyűjtöttem a helyi pénz érmekészletét (forgalmi érmesort).
Sátort állítottunk, majd aludni tértünk, és csak másnap mentünk fürdeni, tisztálkodni.
Folytatása következik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése