A rég várt út részletei - 6. felvonás

Az utolsó nap... hmm :)) még mindig emlékszem, hogy milyen.... najó igazából nem emlékszem arra, hogy milyen volt a napfelkelte, de olyan jól hangzott volna itt....
Szóval felkeltünk. Tisztálkodtunk, rendbe raktuk a cuccokat, meg hasonlók. Aztán fogtunk magunkat, és elmentünk a közeli boltba vásárolni sok-sok szalámit, zsömlét, amitől rendesen jól laktunk, talán túlságosan is, de gondoltuk ez nem lesz baj, mert már csak 70 kilcsi volt hátra Prágáig, az utunk végső céljáig!
Az úton jó ütembe haladtunk, és egyre több és több lett a Prága felé menő és onnan jövő Staro Pramenes teherautók száma.
Még négy vagy öt hegyet másztunk meg, és mindegyiknél abban reménykedtünk, hogy mögötte Prága terül majd el, de csalódnunk kellett, mert bizony egyik után se az jött. Azért megnyugodtunk, amikor beértünk Prága járásába (azt hiszem járások vannak ott).
Persze ekkor már nem volt nehéz a végső útszakasz, csak bosszantónak bizonyultak a hegyek. Ahogy közeledtünk a város felé, volt egy kocsi, amelyik bevágott elénk egy alacsonyabb rendű útról, nem lett volna gáz, de rendesen fékeznünk kellett, és anyáztunk is rendesen rá.
Aztán jött a rémálom. A Prága előtti utolsó 10 km. Szörnyű volt! Áh, azt a stresszt senkinek nem ajánlom! Pff. Hatalmas forgalom, keskeny út, biciklisek semmibe vétele, nagyjából így lehet leírni az ottani helyzetet. Többször szükségesnek bizonyult letérni az útról a járdára, bár általában még járda se volt, hanem csak az út melletti szántás, vagy köves rész. Kamion elől úgy rántottam le a biciklit az útról, mintha a halál loholnak mögöttem. Szerencsére, megúsztuk mindenféle különösebb esés nélkül, ami szintén csodának számít, szerintem.
Egyszer egy rendőr elengedések lehetővé tétele céljából is lehúzódtunk, amit a rendőr meg is köszönt. Ámultunk egyet, mert az ilyesmi ritka Magyarországon.
Végül elértük ennek az útnak a végét, és ráhajtottunk egy szélesebbre. Majd átmentünk a körgyűrű felett, ezután ipartelepek, sötét helyek következtek, némelyik igen büdös szaggal bírt.
Lepukkant lakótelepek tarkították a külvárost, a legszegényebb negyed, gondoltuk, ahogy a széles, villamos által szelt útról láttuk. Eléggé szoci környezet volt.
Aztán beértünk a normálisabb és gazdagabb részekre. Előbb egy jobb állapotú lakótelepre, később pedig egy kertvárosi részre, ahol neki álltunk keresgélni az esti szálláshelyet. Találtunk is hamar viszonylag, csak eléggé el volt rejtve. A neve Dajane Penzion volt, és egy nagyon aranyos idős házaspáré volt a ház. A bácsi inkább németül értett meg minket, míg a néni beszélt kicsit angolul is. Érdekesnek tűnt akkor, hogy a vendéglátáshoz szükséges dolgokat viszonylag jól beszéli, míg a többit nagyon zötyögősen, akadozva és rosszul. Most már tudom, hogy valószínűleg azért van ez így, mert ezek a dolgok létfontosságúak ahhoz, amivel foglalkoznak, viszont a többi nem, így arra nem emlékszik annyira a régi tudásából, ami valószínűleg igen jó volt neki.
Jóindulatú, kedves házaspár volt egy agresszív kutyával, szerencsére nem nagyon engedték közénk.
Valószínűnek tartottuk, hogy régebben családi házként funkcionált a panzió. Talán éppen az ő gyerekeik távozása után alakították át.
A szobák nagyok voltak, tetőtériek, konyhával, fürdőszobával és terasszal rendelkeztek. A reggeli 2 euró volt per fő, míg a szállás 900 korona. Foglaltunk Attilának és Hanzinak is szobát, akik délután érkeztek.
De mielőtt megjöttek, punnyadtunk a szobában egy jó kis tusolás után, úgy ültem a szobában a fotelben, mint aki gyilkolni készül, amikor Marci kijött a zuhany után. Vicces volt, de kb mindenen röhögtem akkor. Hisz odaértünk, boldogok voltunk. Teljesítettük azt, amit nagyon kevesen tettek meg addig, najó legalábbis az ismeretségi körünkből :)
Marci apukája és Hanzi lecuccoltak a másik szobába, majd elmentünk kajálni egy közeli kis étterembe, ami nagyon hangulatos volt. A kaja isteni volt, Attiláé késett a legtöbbet, de amikor kihozták, a nyálam majd kifolyt az asztalra. Egy óriási disznócomb jól megsütve megfűszerezve... hmmmm!
Az étterem mellett volt egy tábla, rajta a lamborghini jele. Ezt azért emelem ki, mert mielőtt elindultunk, gondolkoztunk egy lamborghini tandem biciklin, de végül maradtunk a jó öreg tájváni tandemnél, hehe. Mindenesetre felhúzott egy picit, amikor megláttam azt a táblát, és kicsit azóta is bosszant, ha egy olyat látok.
A belvárosba villamossal mentünk jó sokáig, próbáltunk jegyet venni valahol, telefonon is, de nem ment valami fényesen, így blicceltünk.
És hogy milyen volt Prága? Berúgtunk-e, ahogy akartunk? Haza jutottunk-e? Az mind kiderül a Prága című lezárásból ;)