Egyszer volt, hol nem volt, volt egy osztály, aki az utolsó heteit töltötte az iskolában érettségi előtt.
Az osztálytársak egyre közelebb került egymáshoz, és nagyon sok barátság alakult ki a kezdeti nehézségek után. Járt ebbe az osztályba két srác is, na jó, nem csak kettő, több is, de a főszerepet ezek ketten alakították, ja és persze Kumman!
Gondolom kíváncsiak vagytok ki is ez a Kumman. Biztosíthatlak afelől titeket, hogy bizony a történet végére megtudjátok! Mindent. És remélem jót fogtok nevetni! Én speciel nevetek az egészen már most is, pedig még le se írtam.
Maru és Berry mindig is jó barátok voltak, eleinte nem annyira, de kishamar megismerték, és mindig segítették egymást. Így a suli végére már legjobb barátok lettek. Maru volt a legokosabb az osztályban, és Berry pedig a legsegítőkészebb, legjobb szívű ember.
Szerenád idején úgy alakult, hogy ezek ketten úgy döntöttek jól be fognak rúgni minden egyes nap, hogy emlékezetes legyen az utolsó év vége, a szerenád. Így a 3 napos 'turné' első reggelén jól bevásároltak sörből. Miből másból?! Egy jó nagy hátizsákot pakoltak tele jó pár üveggel, és indultak útnak. Az éneklés nagyon jól ment, legalábbis számukra úgy tűnt, másoknak ez, persze, nem annyira így jött le.
Az utolsó nap végére totálisan készen voltak, alig volt kedvük már kibontani még egy sört. De végül mégis megtették. A jól megszokott beszélgetős helyükön, egy csodálatos kilátással rendelkező dombtetőn szisszentettek (így is nevezték, amikor sört bontottak). Onnan az egész várost belátták, és gyakran töltötték ott a péntek estéket, előfordult, hogy nem csak ketten, de az volt a jellemzőbb.
Szóval ismét eljött az este. A két jó barát iszogat, beszélgetnek. Iszonyatos fáradtság, és egy túlzott nyugalom öntötte el őket, amikor egyszer csak megzavarták őket. Egy hang! Az irányába néztek, ám semmit nem láttak. Biztos csak az elméjük játszik velük, gondolták, ám ekkor a hang megismétlődött. Gondolkodni kezdtek, hogy biztos valamilyen állat. Ám nem találták, elijeszteni meg dobogással sem tudták, így úzsgyi neki! Futni kezdtek.
Futottak! Futottak rémülten, úgy hogy a lábuk alig bírta! Persze, a sört ott nem hagyták volna, azt cipelték magukkal, ügyelve, hogy ki ne ömöljön. Leértek a dombról. Mire a hang közvetlenül mellettük ismét megszólalt. Felkiáltottak, és rohantak még majd 1 kilométert egészen az iskoláig, ott a kimerültségtől lerogytak egy padra. Egymásra néztek, és Maru megkérdezte Berryt, hogy szerinte követi-e még őket az a valami. Végül megállapodtak abban, hogy nem, valószínűleg ilyen távolra nem jön el. Aztán elkezdtek azon tanakodni, hogy minek nevezzék el. Előbb Kummancs lett a neve, de az túlságosan is kedvesnek, aranyosnak hangzott, ez meg őket akarta, vagy éppen a sörüket. Így hát, hogy komolyabban hangozzon, a neve Kumman lett, mert úgy kummogott!!
15 perce, ha ott ültek, amikor egyszer csak Kumman ismét megszólalt a pad mellett. Na több se kellett, egészen hazáig kapkodták a lábukat a sör nélkül.
Soha többé nem találkoztak ezzel a titokzatos és veszélyes lénnyel, ám mindenki kinevette őket, aki hallotta a történetet, így én is! Remélem Ti is jót szórakoztatok rajta! Egészségetekre!
